Szerep Játékok
Menü
 
Szerep játék menü
 
A négy elem harca
 
Karakterek
 
Sakura Yuzuhira (G.É.)

Készítője: Hana

Név: Sakura Yuzuriha

Kor: 16

Szerep játék: Gimnazista élet

Klub: Énekkar

Belső tulajdonságok: Sakura egy végtelenül nyugodt és kedves személyiség, bár nehéz megérteni néha, hogy mit gondol. Szinte lehetetlenség feldühíteni, de ha mégis akkor sem mutatja ki. Hallgatag és visszahúzódó, de azért szeret mások társaságában lenni, de inkább, úgy ha azok közeli barátai. Megbízható és őszinte, de a hangját, ha nem fontos nem hallatja feleslegesen. A fiúkkal elég gyámoltalan és félénk, de még így is a legtöbb barátja nem lány, hanem fiú volt ennek ellenére. Nagyon kalandvágyó és emiatt folyton kalandregényeket olvasgat. Álmodozó típus és nagyon szépen énekel, valamint zongorázik és hegedülni is tud.

Külső tulajdonságok: 158 cm magas, és nagyon vékony lány. Gyönyörű rózsaszín haja van, mely felül világosabb, míg lejjebb sötétebb árnyalatot vett fel. Haját szereti, elöl két copfban összefogni. Szemei vörösesbarnák melyek inkább vörösek, mint sem barnák, főként a lemenő nap fényében. Bőre fehér, ajkai enyhén pirosak. Szemei kedvességet ám enyhe szomorúságot tükröznek. Ruhatára csinos öltözékekből áll, szereti a különleges egyberuhákat, amiket maga tervez meg.

Élet történet: Tokióban született 1997. május 5-én, egy gazdag családban. Anyja és apja egy vállalat vezetői voltak, pontosan a divatszakma nagyjai. Sakura ebbe a világba nőtt bele, és már egészen kicsiként magának tervezett ruhákat. Szülei szerető és óvó körében nőtt fel, akik mindig vigyáztak rá, de persze megadták neki a kellő szabadságot is. Megemlítem, hogy van egy bátyja, akivel egy nagyon erős kapcsolatot alakított ki, és benne bízik meg a legjobban, hozzá áll a legközelebb. Végül Londonba jelentkezett gimnáziumba és így kollégista lett. Végső soron megemlítem, hogy Sakura már ezek mellett elismert énekesnő, akit majdnem mindenki ismer.

Háziállat: -

Képek: 

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

  By: Danielle111


Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K