[40-21] [20-1]
Yukine
Hallgattam amit Ros mondott és minden szava igaz volt, elszégyeltem magamat amiért már megint hülyeségeket beszélek, de azért a szavaim mögött más is volt. - Igazad van hugi. - mondom egy mosollyal és viszonzom az ölelését. A virágokhoz érve figyeltem ahogyan a rózsáihoz lép melyek szépsége páratlan volt. Halkan dúdolni kezdett én pedig a hóvirágokhoz léptem. Kellemes és jó érzés volt közöttük lenni, átjárt a hideg, de számomra ez volt a legjobb. Szerettem a hideget és a telet, mert az volt az én igazi világom. Ebbe belegondolva a tekintetem mintha elhidegült volna és érzéstelen arckifejezéssel néztem a hóvirágok fehéren ragyogó szirmait.
|
Rosalie:
-Értem.-mosolyogtam rá aztán mikor meghallom a következő mondatát megrázom a fejem.-Ez nem igaz.Ezt most csak azért mondod mert amíg nem voltál itt történt pár dolog.Lehet, hogy így rosszabb volt.De ha nem mész el apa akkor is meghal gyógyíthatatlan volt a betegsége ez nem a te hibád.Anya is ugyan úgy megbetegszik akár itt vagy akár nem.Az pedig, hogy rosszul esett a dolog, és sokat sírtunk természetes elvégre ki ne síratná meg az egyik családtagját ha meghal.Szóval ne mondd azt, hogy önző vagy.Te csak megakartad ismerni az igazi énedet.Természetes, hogy az ember kipróbál dolgokat....És ha szerinted még is hibás vagy akkor ezt fogd fel úgy, hogy te is emberből vagy hibázhatsz.Az emberek hibáznak ahogy más élőlények is.De ilyen az élet.Nm lehet minden tökéletes.-mondtam majd a végén átöleltem aztán pár pillanat múlva elengedtem.Hamar odaértünk a virágos kerthez ahol először megláttam a hóvirágokat amik ttól függetlenül, hogy bátyám nem volt itt, hogy gondozza őket makulátlanok és szépke.Ezután kicsivel tovább mentem ahol a kék rózsáim voltak amik szintén csak makulátlanok és nagyon szépek azért még egy nyugtató dallamot dúdorászka végig simítottam a virágok pár részén így azok láthatóan nőttek egy kicsit.
|
Yukine
- Nem éppen mentek zökkenő mentesen, inkább.... hogyis mondjam....elég kalandos volt. - meséltem és az égre emeltem a tekintetemet. Vörösbarna szemeim most egészen világítottak a tűző nap fényében. - Nem kellett volna innen elmennem, de olyan önző voltam csak magamra gondoltam. - jelentettem ki egy nagy sóhajjal, pedig tényleg annyira élveztem az utazást, kivéve, hogy néhány dolog már...el is felejtettem azt az időszakot, hogy az ok amiért elmentem nem annyira azok voltak amit mondtam Rosnak. Ha az igazságot tudná félnék minden megváltozna és még több fájdalmat okoznék neki, azt pedig nem akarom. A kerthez érve, megpillantottam a hóvirágokat. Szépek és tökéletesek voltak, makulátlanok, szégyen lehet számukra, hogy egy olyasvalaki viseli a nevüket mint én.
|
Rosalie:
-Sajnos nincs.-mondtam szomorkásan.Aztán mkor belekezdett, hogy sok helyen járt mindenfelé a világban és, hogy azért ment el, hogy megismerje önmagát halványan elmosolyodtam.Akkor ezek szerint szinte minden hol járt.Meg úgy látszik, hogy célókat is is kitalált magának.-Értem.Na és zökkenő mentesen mentek a dolgok?-kérdeztem rá.Remélem nem lett semmi baja.
|
Yukine
- Ja, de persze csak gondoltam előtte megkérdezem, hogy van anyu, hiszen már két éve nem láttam. - motyogtam zavartan, aztán mikor mesélni kezdett sóhajtottam egyet szomorúan. - Értem...szóval ő sincs valami jól.... - néztem magam elé keserűen. Amíg távol voltam minden megváltozott, úgy tűnik az egykor boldogsággal és vidámsággal teli ház, megtelt szomorú és betegséggel átitatott levegővel. Örültem, hogy huginak nincs baja ez az egyetlen dolog vigasztalt. - Majd segítek mindenben... - mondtam ki elszánva magamat, hogy mindenben rendelkezésre fogok állni mostantól. Rászedve magamat döntöttem el, hogy akkor mesélek néhány dolgot. - Igazából sok helyen jártam, mindenfelé a világban. Azért mentem el, hogy több mindent megtudhassak, hogy megismerhessem önmagamat, mert addig mindig úgy éreztem nem találom a helyemet, nem tudtam teljesen ki is vagyok. Ez a két év segített rájönnöm mit is akarok. - kezdtem bele majd egy gondolatáramlat hullámzott végig agyam partjain. Most már nem éreztem olyan fenköltnek ezeket a célokat mint akkor, most, hogy megtudtam míg én magamat kerestem a családom szenvedett.
|
Rosalie:
Csak bólogattam majd elindultunk.Miután kiértünk a házból egy ideig néma csendben mentünk.Már kezdtem azt hinni, hogy nem akarja elmondani, hogy mi volt.Aztán hirtelen rákérdezett, hogy anyukánk jól van-e.-Nem arról volt szó, hogy válaszolsz a kérdéseimre?-kérdeztem rá végül sóhajtottam egyet.-Pár napja csúnyán megbetegedett.De elvileg hamarosan meggyógyul viszont ezzel a betegséggel a végtag gyengeség is jár így mire mindennel végez nagyon elfárad.-szomorodtam el.Mert én tényleg mindenben igyekszem segíteni még is túl sok a munka.
|
Yukine
- Egy kissé rájuknézek elvégre olyan régen foglalkoztam velük. - válaszoltam majd vidáman mosolygok Rosra, bár még mindig bennem van az a keserű érzés, ami a szívemet marja. - Rendben akkor induljunk is! - kiáltok fel a régi szokásom szerint majd az ajtó felé szökdécselek mint egy tücsök. Kissé megpróbáltam összefogalmazni magamban mindazt amit elmesélek majd neki, elvégre nagyon sokiminden volt és történt ebben a két évben. Elmélázva törtem a fejemet mivel kezdjem, azzal, hogy párszor egészen halálos veszélybe, de izgalmas kalandokba keveredtem, vagy inkább azzal, hogy mennyi mindent megtudtam a világról. - Anya jól van? - kérdeztem végül hirtelen, hogy addig is beszéljünk amíg eldöntöm hogyan vágjak bele a sztorizásba, meg egyébként is nagyon érdekelt.
|
Rosalie:
Látom, hogy Yukine néha félrepillant és ekkor elszomorodik de mikor visszanéz rám ismét ott van az a szokásos mosoly az arcán.Mikor megörül a hóvirág szó hallatán boldogan elmosolyodom.-Rendben.Csak megnézzük vagy foglalkozol is velük egy kicsit?-kérdeztem rá-Majd én is megnézem a rózsáimat, úgy is pont egymás mellett vannak.-mosolygom kedvesen majd a bátyám után megyek aki már célba is vette az ajtót.Mikor azt mondja, hogy közben válaszol a kérdéseimre ahogy megígérte bólintok.Elvégre nagyon érdekelt, hogy pontosan miért is ment el, hogy mit csinált, hogy mik történtek vele amíg távol volt és hasonlók.-Oké, akkor menjünk.-mosolyogtam rá majd együtt elindultunk kifelé.
|
Yukine:
Már jobban éreztem magamat, úgy tűnik a kezdeti sokk enyhült, bár nekem ez egy teljesen új érzés volt és friss, hogy apa már nincs többé. Akárhányszor belegondoltam elszomorodtam, de amint Rosra néztem melegség és boldogság öntött el akaratlanul is. - Először nézzük meg a hóvirágokat. - kaptam rajta amint felhozta. Már egy ideje nem nagyon láttam ezeket a csodás virágokat, pedig nagyon kötődtek hozzám. Az utazásaim során nem sok helyen nőtt vagy láttam hóvirágot. Nagy lelkesedéssel fordultam az ajtó felé és próbáltam kitisztítani a gondolataimat. - Közben az ígéretemhez híven válaszolok a többi kérdésedre. - néztem hugira egy széles mosollyal.
|
Rosalie:
-Remélem is.-suttogom arra, hogy most már nem megy el.Aztán mikor arról beszél, hogy egyszer úgy is meg kellett tudnia meg, hogy jobb, hogy tőlem tudta meg mint, hogy valami idegentől halványan elmosolyodtam.Igaza volt.Bár vala, hogy kicsit még mindig bűntudatom volt mert akkor is olyan hirtelen letámadtam.Mikor megkérdezi, hogy nem sétáluk egyet elmosolyodom majd bólintok.-De, persze.Hová szeretnél menni?Mondjuk valamelyik virágos mezőre?Vagy a nagy virágos kertbe, esetleg megnézhetnéd a hóvirágokat.-mosolyogtam rá kedvesen a végére.
|
Yukine:
Jól esett most az ölelése és éreztem ahogyan kissé megnyugodok és a hirtelen rosszullét helyébe a végtelen szomorúság és valami üres érzés lép. - Igen...most már itt...nem megyek el. - motyogtam halkan. - Igaz...de meg kellett tudnom és jobb most mint később, ráadásul legalább tőled tudtam meg és nem egy idegentől. - jegyzem meg, mert nem akartam, hogy bűntudata legyen. Jobb volt, hogy elmondta mint később egyszerre csak úgy valaki benyögi nekem, vagy épp elkezdem keresni és nem találom és akkor mondja meg valaki, hogy nem él és nincs többé. - Tudod mit? - nézek fel rá tisztább tekintettel és nagy szemeket meresztek rá. - Nem sétálunk egyet? - kérdezem meg, mert most jól esen egy séta a kertben vagy valami szép és békés helyen.
|
Rosalie:
Látszott rajta, hogy kicsit rosszul lett mikor kimondtam azt a bizonyos szót.Ahogy szorosabban ölelt én is szorosabban öleltem őt.Tudtam, hogy neki ez így még nagyon hirtelen van...Nem volt itt..még csak fel se készült arra, hogy ezt elmondhassam neki...Olyan hülye vagyok még csak msot jött meg de már is ezzel kezdtem.Nem vagyok normális.Mikor halkan bocsánatot kér halványan de legalább őszintén elmosolyodom.-A fő, hogy most itt vagy.-mosolyodtam el miközben végig simítottam a hátán.-Megértem, hogy ez most hirtelen jött és rosszul esett.-mondtam miközben mutató ujammal simogattam a hátát.
|
Yukine:
A kérdésem már láttam rosszul érintette, de tudnom kellett mi a baja, hogy mi bántja. Segíteni akartam legyen szó bármiről is. Elsöpörtem szőke tincsimet a szememből, amitől mégkócosabb lett a hajam, de ez most nem érdekelt egy cseppet sem. Figyelmesen hallgattam, ahogyan nehezen, de belekezdett. A hangja meg-megremegett és a szeme könnybelábadt. Rögtön éreztem a szívem mélyén, hogy a baj nem csak egy kisebb dolog, hanem valami olyasmi ami mélyebb és fájdalmasabb. Még ki sem mondta és a szememet máris lesütöttem, de aztán mituán elhangzott az a bizonyos mondat, ledermedtem. A szívem dobogása mintha egy pillanatra kihagyott volna és a világ kissé elfordult velem. Rosnak nem volt könnyű elmondani és, ha abba belegondolok, hogy én képes voltam elmenni és itthagyni őket és, hogy pont akkor....A testem elnehezedett, a fejem mintha megfájdult volna és szédültem. - É..értem.. - nyögtem ki ennyit, de próbáltam erős maradni amennyire csak lehet, majd szorosabban öleltem át. - Sajnálom, hogy nem voltam itt veled és anyával. - mondtam halkan.
|
Rosalie:
Mivel tudtam, hogy ő még nem tud semmit apánk haláláról először nem tudtam válaszolni a kérdésére...Mivel tudtam, hogy rosszul fogja érinteni...Mikor végigsimított a hajamon valamennyire megnyugodtam és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.Ezután pedig elkomolyodtam.Jobb lesz ha valamelyik családtagjától tudja meg mint, hogy mástól.Vettem egy mély levegőt majd neki kezdtem.-Arról van szó, hogy miután elmentél..sz-szóval.-kezdtem bele miközben néha megremegett a hangom de a végén már megint megijedtem és nem bírtam elmondani könnybe lábadt a szemem majd nagy nehezen erőt vettem magamon és megpróbáltam normálisan elmondani, hogy miről is van szó.-Tehát azután egy évvel, hogy elementél az apukánk..meghalt.-mondtam és a végét már inkább csak suttogásnak nevezhető hangon mondtam ki.Ahogy beszéltem az még nekem is fájt.Rossz érzés volt visszaemlékezni erre az egészre főleg, hogy apánk hetekig szenvedett abban a betegségben amire még nem találtak gyógyírt.Kínok között halt meg...és én ezt mind végig néztem.Már nem bírtam mondani semmit erről pedig joga volt tudni, hogy hogyan történtek a dolgok de miután egy könnycsepp legördült az arcomon sorra jött a többi így a fejemet a vállába fúrtam, hogy ne lássa, hogy sírok.Bár így is egyértelmű volt még se akartam, hogy miattam még rosszabb kedve legyen.
|
Yukine:
- Miért amíg nem voltam addig nem voltál jól? - kérdezem meg aggódva, elvégre nem túlzottan tűnt vidámnak amikor kérdeztem, hogy van. - Valami baj van, történt valami rossz? - nézek a szemeibe és olyan mintha abból próbálnám kiolvasni mi lehet ami bántja. Sosem szerettem, ha boldogtalan vagy szomorú, ilyenkor mindig megakartam vígasztalni és most is ezt akarom. - Nekem mindent elmodhatsz és ígérem többé nem megyek el. - mosolyodok el kedvesen és nyugtatólag simogatom meg szép hosszú hullámos haját.
|
Rosalie:
Mikor meghallom, hogy én is hiányoztam neki elmosolyodom a soványkodásra pedig kicsit szigorúan nézek.A súlyunkkal nem szórakozunk.Mikor azt mondja, hogy mindenre megadja a választ de előbb ő is megkérdezi tőlem, hogy hogy vagyok erre visszagondolok az előző napokra így elhúzom a számat és látszik, hogy elszontyolodtam.-Hááát...Most, hogy itt vagy már jól vagyok.-mosolyodom el őszintén.
|
Yukine:
Miután beköszöntem, Ros rögtön ugrott is és könnyes szemekkel nézett rám A fejét a vállamra döntötte én pedig átöleltem. Megváltozott külsőre legalábbis néhány dologban, például a haja mégszebb lett mint volt és úgy tűnt nőtt is pár centit, ami nekem nem sikerült. Sosem voltam egy nagyon magas és már most is furcsa volt, hogy bár a húgom alig kisebb nálam. A kérdésáradat nem ért hirtelen, elvégre számítottam rá, és már magamban próbáltam megfogalmazni a válaszokat. - Nekem is hiányoztál Ros. - simogatom meg a hátát kedvesen. - Igen jól vagyok, bár elég sokat fogytam. - mondtam nevetve, majd a további kérdésekre nem mentem rá. - Nos, mindenre megadom a választ, de azt hiszem előbb én kérdezem meg tőled, hogy hogy vagy? Ez így fair. - jegyzem meg vidáman és lehúztam a sapkámat ami eddig a fejembe volt húzva.
|
Rosalie:
Miközben az ablakban ültem azon gondolkodtam, hogy mikor láthatom újra a bátyámat vagy, hogy egyáltalán láthatom-e.Ezenkívül az is megfordult a fejemben, hogy vajon, hogy fog kinézni.Mert ez alatt a két év alatt valamit biztos változik az ember akár belsőleg akár külsőleg.Például én azóta, hogy elment legalább 8 centit nőttem a hajam is sokkal hoszsabb lett és több volt benne a hullám is.Az öltözködésem viszont nem változott szinte semmát bár mostanában elkezdtem virág koszorúkat hordani a fejemen.De ezenkívül semmi ugyan úgy az egybe ruhákat szeretem és most is abban voltam...Csak ültem az ablakban és gondolkodtam mikor hirtelen kopogást hallottam meg ami nem igazán zavart ezért oda se néztem mivel gondoltam, hogy anya jött haza és feljött, hogy beszéljünk kicsit vagy csak, hogy rámnézzen.De mikor meghallom a leginkább bátyám hangjára emlékeztető hangot és a "Szia hugi." köszönést már ugrok is ki az ablakból és odamegyek a bátyámhoz majd a nyakába ugrok.-Yukine.El sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányoztál..Miért mentél el?Hol voltál?És jól vagy?-mondtam szinte már könynezve az örömtől a fejemet a vállára döntöttem.Annyira örültem, hogy visszajött már tényleg annyira hiányzott.Remélem nem esett semmi baja.A haja kicsit nőtt és kocósabb lett de ettől csak még helyesebb lett.Legalább is sok lány van akinek szimpatikus.
|
Yukine:
Már több éve volt, hogy utoljára itthon voltam és a családommal találkoztam. Azóta mégjobban magambafordultam és csak a világot figyeltem utazásaim során, bár megismerkedtem másokkal, mégsem alakult ki szorosabb kapcsolat senkivel. Nem is bántam, elévgre a húgommal akartam már nagyon találkozni és újra beszélni vele. Persze tisztában voltam azzal, hogy majd mindent el kell mondanom és azt is, hogy miért hagytam itt őket olyan hirtelen. Amint az úton sétáltam ezeken a dolgokon törtem a fejemet, és megpróbáltam elképzelni milyen lesz velük újra találkozni, hallani a hangjukat. Jobban az arcomba húztam füles sapkámat, melyen ott lógtak szeretett bojtjaim. Én mindig téliesen öltözködtem, most is egy egyszerű kabát volt rajtam, ami nagy volt rám, így csak ide-oda lógott, bár ez most a legkevésbé sem zavart. Megváltoztam amióta távol voltam ettől a helytől, nem is kevéssé, de én ezzel nem voltam úgy tisztában mint azok akik ismertek. Nem vettem észre túl sok változást, inkább csak külsőlegeset, de azt sem sokat. Megnőtt hajam, talán némileg kócosabb is volt mint máskor és mivel túl sokat nem is ettem, így tuti fogytam pár kilót. Mikor megláttam a régi házam szép virágokkal körbeölelt épületét melegség öntött el és elmosolyodtam. Körbenéztem majd egyszerre megláttam egy alakot fent az ablakban. Bár régen volt már, még azért emlékeztem, hogy az Rosnak a szobája volt és amikor erre rájöttem egyszerre az alak is tisztábban kirajzolódott előttem és a szívem nagyot ugrott. Beléptem a ház ajtaján, majd a húgom szobájához léptem és bekopogtam az ajtón aztán benyitottam. Nagy széles vigyorral fordultam a lány felé. - Szia hugi! - köszöntem egyszerűen mintha kb a munkából vagy a suliból tértem volna haza és nem több év után, de nem nagyon tudtam hogyan és miként kellene ezt. Éreztem, hogy szegény majd biztosan megkérdezi miért mentem el és hol voltam ennyi időn keresztül, így már magamban próbáltam megfogalmazni a válaszokat.
|
Rosalie:
Mikor felébredtem lementem az emeletről és megreggeliztem ezután kimentem az udvarra és szereztem a kútból vizet az öntöző kannámba majd a saját kis üvegházunkhoz sétáltam.Miután benyitottam mosolyogva néztem a virágokat amelyek egy része már szinte teljesen szép és kinyílt,félig kihajtott,bimbózik vagy éppen látszik, hogy már nő.-Sziasztok.-köszöntem lágy szeretettel teli hangon a virágoknak.Majd sorra öntözni kezdtem őket miközben néhánynak a szirmán, néhánynak a levelén simítottam végig.Mikor elértem a margarétához kicsit összerezzentem és elszomorodtam ugyan is ez volt apám virága.Szépen megöntöztem azokat is majd már könnyezve léptem ki az üvegházból az üres kannámmal amit le is tettem a helyére.Ezután visszamentem a szobámba beültem a széles ablakpárkányomra és onnan bámultam kifelé az ablakon a napot ami ragyog közben pedig sírtam.Hiányzott apa.Ő tanított meg jó sok mindenre mondhatni tanárom volt tanár helyett.Az a legrosszabb, hogy nem volt kivel megbeszélnem az elvesztését.Bár az is igaz, hogy anyával átbeszéltük, hogy ezentúl mi, hogy lesz de nem nyugtatott meg annyira amiket mondott.Ilyenkor lenne szükségem a bátyámra de sajnos ő is elment...Itt hagyott...Bár tudom, hogy szeret és én is szeretem őt de ez nagyon rosszul esett.Lehet, hogy már 15 éves voltam mikor elment de szükségem volt rá és még mindig szükségem van rá.Mert ő az egyetlen akiben megbízom,aki megtud nyugtatni,akinek hiszek,akivel átbeszélhetem a dolgokat.Hiába nem tudnék sok mindent mondani de egy öleléstől már is jobban lennék.Szegény anyukám is egész nap dolgozik.Mos,főz,takarít,virágokat gondoz, és jó ha marad egy fél óra szabad ideje.Ez így nem jó én sajnos hiába segítek mindenben túl sok a munka és túl kevesen vagyunk.Bár az is közre játszik, hogy anya beteg és így sokkal fáradtabb,nem tud mindenre teljesen odafigyelni így pedig érthető, hogy sokkal lassabban és nehezebben mennek a dolgok....-Jajj bátyám...Miért mentél el?-tettem fel a költői kérdést miközben igyekeztem letörölni a könnyeimet.Egy jó 10 perc után körülbelül sikerült valamennyire megnyugodnom legalább is már nem folytak a könnyeim.
|
[40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés